Miért fontos a mozgás gyermekkorban?

A mozgás az  élet első éveiben kiemelten fontosak egy gyermek fejlődése szempontjából. A gyermekek mozgás útján fedezik fel környezetüket. A mozgás, amellett, hogy az idegrendszer érését serkenti, élményt is nyújt. Arra ösztönzi a gyermeket, hogy még többet mozogjon, hisz így jut még több információhoz, még több élményhez. Oda-vissza ható folyamat tehát, melynek eredménye, hogy egyre bonyolultabb mozgásokat tud kivitelezni, mely alapjait képezi a magasabbrendű funkcióknak, mint az iskolai tanulás, írás, olvasás. Rengeteg inger éri a gyermeket, melynek feldolgozása az idegrendszer feladata.

A mozgás szerepe a fejlődésben

Mindennek az alapja, hogy érzékszervei megfelelően működjenek, hiszen csak ép érzékszervekkel tudja felfogni a környezet ingereit. Nem csoda, hogy a gyerekek olyan lelkesen futkároznak, bukfenceznek, mindenre felmásznak, folyamatosan stimulálva érzékszerveiket, idegrendszerüket. Így kezdik uralni testüket, egyensúlyukat! A következő ábra, melyet tanulás piramisnak is neveznek, jól szemlélteti, hogy épülnek egymásra az egyes készségek.  Leolvasható róla, hogy sok mindennek kell jól működnie ahhoz, hogy a hétköznapi kihívásoknak meg tudjon felelni a gyermek az oviban, iskolában. Olyan ez, mint egy ház, melynek alapjait stabilan meg kell építeni, hogy stabil falakat, tetőt lehessen rá építeni.

További pszichológiai cikkek Anitától ITT

Hogyan támogathatjuk gyermekünk mozgásfejlődését?

  • hintáztassuk, ringassuk
  • lovacskázzon, mikor már tud ülni
  • töltsön sok időt a játszótéren, szabadban, mászókázzon, csúszdázzon, ugrándozzon, próbáljon ki minden játékeszközt
  • énekeljünk neki sok gyerekdalt, mondókázzunk
  • ha szeretne felmászni a játszótéren, segítsük, engedjük meg neki
  • a mondókákat kössük össze mozgással (pl. sétálunk, sétálunk, egy kis dombra…)
  • bíztassuk a labdázásra
  • színezzen, gyurmázzon, építsen
  • utánozzuk az állatok mozgását (pl. cammogj, mint a medve, kússz, mint a kígyó, ugrálj, mint a nyuszi)
  • engedjük homokozni

A mozgásfejlődés, a tanulás piramisa csúcsán a tanulási képességek állnak. 

Ha nehezen figyel gyermekünk, nem megy az olvasás, írás, nagy valószínűséggel nem elég figyelmi feladatokat végezni, vagy csak az olvasást, írást gyakorolni.  Meg kell nézni az alsóbb szintek épségét, amelyekre mindez épül, hogy tudjuk, mik a problémás területek. Amennyiben a szülő azt tapasztalja, hogy bizonyos fajta készségek (beszéd, mozgás, viselkedés stb.) nem az életkori szintnek megfelelőek, érdemes neuro-szenzomotoros vizsgálatot felvetetni a gyermekkel. Terápiája pedig a mozgásterápia, a szenzomotoros torna (pl. TSMT, alapozó terápia, DSZIT), mely az alapok rendbetételét célozza meg.

Kovácsné dr. Benkő Anita, pszichológus, TSMT terapeuta

www.facebook.com/csodavilagvarpalota

Ismerd meg a legszuperebb játszótereinket a környéken!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás