A Balaton déli partja kicsit távolabb esik tőlünk, az északi oldalt megszoktuk, hogy gyorsan elérhetjük. Mégis azt gondolom, hogy érdemes a túlparton is körülnézni, hiszen két csobbanás között, rengeteg szépséget és megnézni valót kínál! A nyári szünetben akár 1 napos, akár több napos nyaralásnak is nagyszerű célpontja a déli part, melyet akár autóval, vonattal, komppal és busszal is megközelíthettek.Egyvalamit biztosan megállapíthatunk, hogy az északi part látványa lenyűgöző a déli partról.
Millennium park Siófok
Siófok városának központjában, közvetlenül az 1904-ben épült, hajdani pompájában felújított vasútállomás épülete előtt található a Millennium park, mely dr. Jámbor Imre tervei alapján 1994-ben készült el. A 16 ezer négyzetméteren elterülő csodás természeti érték kellemes pihenési lehetőséget nyújt a városlakóknak és az ide látogatóknak egyaránt.
Itt található Kiss Sándor II. világháborús emlékműve és Martsa István Zuhanyozó nő, valamint Varga Imre Mártírok-szoborcsoport című alkotása.
A parkban álló, különleges hangulatú zenepavilonban található Varga Imre szobrászművész Kálmán Imréről, Siófok szülöttjéről készült jellegzetes bronz és krómacél alkotása. A békés, barátságos öregúrként, karrosszékben ülő szobor meghitt, otthonos hangulatot teremt a pavilonban, a látogató Kálmán Imre vendégének érezheti magát.
A pavilon különlegessége az óránként felcsendülő operettdallamok, melyeket egy okostelefon segítségével a látogatók is bármikor megszólaltathatnak, és ezáltal megismerkedhetnek Kálmán Imre híres operettjeivel.Bővebben>>
Balatonlellei panorámaterasz
Balatonlellétől mindössze 3 kilométerre található a 300 méter magas Kishegy, amely új, 20 négyzetméteres panoráma- és pihenőterasszal gazdagodott a közelmúltban. A Kishegyen elterülő Parkerdő többrétű újításon esik át: többek között kiszélesítették a hegycsúcsra vezető utat, információs táblákat tettek ki, kialakítottak egy új játszóteret, és a területen új kerékpártárolókat, asztalokat és padokat helyeztek el. A Dél-balatoni Borút részét képező Kishegy a maga utánozhatatlan borospincéivel, valamint a Szent Donát-kápolna és a Majthényi Présház épületeinek ölelésében fekvő hegyoldalával eddig is a kirándulók kedvelt úti céljai közé tartozott, ezentúl valószínűleg még nagyobb tömegeket vonz majd.Bővebben>>
Csillagvár Múzeum- Balatonszentgyörgy
A Balatontól és Balatonszentgyörgytől délnyugatra, erdős domboldalban helyezkedik el a Festeticsek egykori vadászvára. A világon egyedülálló, csillag alaprajzú épületben ma múzeumot találunk, ahol két állandó kiállítás is vár ránk: a huszármúzeum és a középkori életpanoptikum.
A vár központi helyiségében egy több mint 30 méter mély kút található, mellette a kapitány-, az őr- és pihenő szobák, a füstös konyha. Itt kapott helyet a középkori életet bemutató panoptikum. A falusi pappal vitázó várkapitány, a lakomázó vitézek, az őrséget teljesítő katonák, az éppen fogat húzó falusi kovács és a konyhán serénykedő asszonyok mind valósághű ábrázolásban szerepelnek.Bővebben>>
Galamb-sziget -Balatonföldvár
Az Földvári-öböl közepén zöldellő Galamb-sziget a Balaton egyetlen szigete, melyet nem a természet, hanem az ember alkotott, 1905-ben a kikötő mélyítéséből származó anyagból létesítették. A keleti hullámtörő gáttal kis híd köti össze.
A Kikötő építése alatt illetve az iszaposodás elkerülése érdekében végzett gyakori kotrásokból származó iszapot a kikötőmólótól keletre helyezték el. Az idők során ez kinőtt a vízből és egy sziget keletkezett belőle. Nevezték szúnyog- és majomszigetnek is, végül mai elnevezését a szigetre vezető hídon elhelyezett galambdúcokról kapta. A szigeten régen halászcsárda állt és közkedvelt fürdőhely volt. Ma népszerű rendezvényhelyszín.Bővebben>>
Balatonfenyvesi kisvasút
A Balaton délnyugati csücskétől délre elterülő kistáj, a Nagy-Berek bárki számára ismerős lehet Fekete István két regényéből, a Tüskevárból és a Téli berekből. A két könyvet a szerző ugyanabban az évtizedben írta, amikor a kisvasút is megépült Balatonfenyves központtal, az 1950-es évek első felében.
A Balatontól délre eső vidék ezen a tájon valaha a tó része volt, majd a víz hullámzása gátat emelt a homokos üledékből, amely elhatárolta a déli öblöt a tó mélyebb medrétől. Az így létrejött mocsaras területet a 20. század elején kezdték lecsapolni, majd 1950 augusztusában megalakult a Balatonnagybereki Állami Gazdaság a földművelésre a fentiek miatt korlátozottan alkalmas területen. Istállókat, majorokat építettek, és ezek kiszolgálására döntöttek egy keskenynyomközű vasút építéséről is.Bővebben>>
Krisna-völgy Somogyvámos
Krisna-völgy nem egy bemutatófalu – a vendégek a Krisna-hívők életébe kapnak bepillantást. A hely egyénileg is látogatható, csoportok részére azonban a Krisna-völgyi idegenvezetők különleges programot állítottak össze. A 260 hektár középpontjában, ahogy a hívők életének középpontjában is, a templom épülete áll. Az 1500 m² alapterületű épület a környék építészeti stílusát tükrözi, ezért jól beleillik a somogyi tájba. Belülről azonban indiai motívumok, oszlopok és boltívek, színes domborművek és festmények díszítik a falait.
A templomszobába lépve maga a lelki világ fogadja a látogatót. A faragott márványoltáron európai szemnek szokatlan látvány tárul elénk: Srí Krisna és legkedvesebb társa, Srímatí Rádhárání gyönyörűen felöltöztetett, felékszerezett, és friss, illatos virágokkal díszített mosolygó képmásaik. A közösség lakóinak célja, hogy minden tettükkel, szavukkal és gondolatukkal Őket tegyék elégedetté. Ez a tradíció a vaisnava istenimádatot követi: az oltáron az Úr személyesen van jelen egy adott – szent szövegek leírásain alapuló –, hiteles formában, ami által a hívők túlléphetnek a személytelen istenfelfogáson, hogy Istenre mint személyre tekintsenek.Bővebben>>
Kereki vár
A romantikus várrom a Somogyi dombok egyik csúcsán, 283 méteren magasodik. Fejérkő vagy ismertebb nevén a Kereki Vár a feljegyzések szerint a 14. században épült. Uradalmi várként az volt a célja, hogy a környékbeli jobbágyfalvakat összefogja, valamint a stratégiai fontosságú szlavóniai hadjáratot irányítsa.A főként téglából épített várat a török hódítók elleni védekezésként felrobbantották a többi végvárral együtt, így ma már csak a maradványai láthatóak, azok is nagyrészt restaurált formában. A várrom felkeresése ideális kiegészítő eleme lehet egy dél-balatoni látogatásnak és még egy könnyű erdei séta is benne foglaltatik a programban. Kerekiben járva érdemes betérni a Balatoni Madárkertbe is, ahol csodaszép díszmadarak és papagájok mellett igazi madár ritkaságokkal találkozhatnak a látogatók.Bővebben>>
Szent László Emlékhely
Szent László királyunk alapította hazánk egyik legtekintélyesebb monostorát Somogyváron. Az évszázadokon keresztül virágzó apátságra ma már csak a romterületen megmaradt falak emlékeztetnek. A modern látogatóközpont interaktív kiállításával élmény szerűén mutatja be a monostor egykori, nemzetközi szintű jelentőségét és idézi meg a hajdani épület pompáját.Bővebben>>
Balatoni Madárkert – díszmadár és kisállatpark-Kereki
Új, máshol nem található élmények és ismeretek a madarak színes világának kedvelői számára!
Az elsőként megnyitott hazai díszmadár tenyészpark, a Madárkert, közel negyedévszázados fennállása után, a Dél-Alföldről költözött a Balaton déli partjának közelébe, hogy a korábbinál jelentősen nagyobb területű parkban, európai színvonalú madárröpdékben, gyönyörű természeti környezetben helyezze el a madárpark állatállományát.Bővebben>>
További élményekért kattints IDE