Véget ért a forró nyár, ugyan még nem érkeztek meg az igazán hideg napok, de a rossz idő beköszöntével egyre fokozódik a vágyunk, hogy ha hazaérünk, egy meleg hangulatú otthon várjon ránk. Vegyük elő a báránybőrt, puha takarókat, plédeket és változtassunk át minden helyiséget a lakásban otthonos kuckóvá.

Pár szőrmés kiegészítővel, terítővel, akár kötött sállal is átöltöztethetjük a bútorainkat, asztalainkat, mégis sokat fog melegedni a lakás hangulata.

Mielőtt vásárlásba kezdenél, nézz körül a gardróbszekrényeidben, és ha van egy szép kendőd, terítsd azt az asztalra. Sálak, kendők kiválóan szerepelhetnek mint terítő, futó, egyedi és érdekes dekorációként, csak legyen mosható és ne a legdrágább anyagodat áldozd fel.

Díszekért sem kell a boltba szaladni, utcai sétánk során, ha figyelmesen lépkedünk, számtalan kiegészítőt szedhetünk össze. Egy mutatós asztali dísz elkészítéséhez nem is kell nagy utat megtenni, elég ha az ember kisétál a hátsó kertbe, gyűjt néhány faágat, melyeken még rajta vannak a színesen virító őszi levelek. Tegyük ezeket egy nagy drótkosárba, keressünk hozzájuk bogyókkal teli ágakat, majd tegyünk még a kosárba néhány almát, körtét illetve tököt.

Szedjünk gesztenyét, száraz kukoricacsövet, faleveleket, melyek préselés után pont elég ideig fognak otthonunk avar színeiben pompázni, míg el nem jön a következő díszítés ideje.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás