Az álláskeresés procedúrája minden felnőttet (és sok diákot is) érint előbb, vagy utóbb az élete során. A rendszerváltás óta a munkaerőpiac sokkal szabadabb, ezáltal gyakoribb jelenség a munkahelyek cseréjével járó álláskeresés. Míg a kilencvenes évek elején még furcsának számított, ha valaki gyakran cserélte a munkahelyét, ma már teljesen megszokott jelenség, sőt bizonyos esetekben kifejezetten hátrányt jelenthet az álláskeresőre nézve, ha évtizedekre „gyökeret eresztett” előző munkahelyén. Vannak, akik magabiztosan mozognak a munkaerőpiacon, másoknak azonban segítségre van szüksége ezen a területen.

Egyszerűsített foglalkoztatás keretei – Rugalmasabb idénymunkák Várpalota környékén is

Nemrégiben változott az egyszerűsített foglalkoztatásra vonatkozó törvény. Ez egy kifejezetten népszerű foglalkoztatási forma Magyarországon, a változtatások pedig a könnyebb alkalmazhatóságot célozzák. Az EFO keretein belül mezőgazdasági, turisztikai idénymunka, illetve egyéb szezonális, alkalmi munka végezhető. Ez a fajta munkaviszony egyszerűsített, kevésbé bonyolult és hosszadalmas adminisztráció keretei közt jön létre – így a munkavállaló rugalmasan tud munkába állni, akár egy-két nap erejéig is. Ez az idénymunkák időszakos, átmeneti jellegéből fakadóan kifejezetten hasznos.

Az egyszerűsített foglalkoztatás törvény adta keretei a következőképp alakultak: alkalmi munka esetében maximum 5 egymást követő napig, egy naptári hónapban legfeljebb 15 naptári napig, egy naptári éven belül pedig összesen maximum 90 naptári napig állhat fenn az állapot.

 

Az álláskeresés lehetőségei Várpalotán és országosan

            A munkaerőpiac és az álláskeresés szempontjából is igazi paradigmaváltást jelentett az internet széles körben való elterjedése. A kilencvenes évek előtt, ha valaki munkát szeretett volna vállalni, az újságok böngészésén és a munkaügyi központ felkeresésén kívül nemigen adódott más lehetősége.

Manapság számos teljesen ingyenesen igénybe vehető internetes platform foglalkozik álláslehetőségek összegyűjtésével. Ezeken az oldalakon megadhatjuk a preferenciáinkat, illetve azt is, hogy mely településen szeretnénk munkát találni. Feltölthetjük továbbá az életrajzunkat is, ráadásul az esetek többségében lehetőségünk van közvetlenül az adott oldalon keresztül leadni a jelentkezésünket a kinézett állásra. Mindazonáltal, ha biztosra akarunk menni, tanácsos külön is felkeresni a munkaadót a hirdetésükben megadott elérhetőségen.

Érdemes még kiemelni a különböző közvetítő és fejvadász cégeket: bizonyos munkahelyek már nem is hirdetnek állást, mivel folyamatos felvétel van náluk (például bevásárlóközpontokban, gyorséttermekben, gyárakban) és teljes egészében a közvetítőcégekre bízzák a potenciális munkaerő kiszervezését, sok esetben még az alkalmassági vizsgát is.

Természetesen a „klasszikus” munkakeresési módszerek, mint a munkaügyi központ felkeresése, vagy a papíralapú hirdetések böngészése, továbbra is opció. Ettől függetlenül nem érdemes csak ezekre hagyatkozni, hiszen a digitalizáció világában egyre kevesebben szánnak pénzt, időt és erőforrást papíron történő hirdetésekre.

Az álláskeresés során érdemes minden elérhető segítséget felhasználni, ráadásul a nemzetközi óriáscégek világában egyébként is egyre nehezebb megkerülni a közvetítőcégeket.

Friss álláshirdetésekért továbbra is figyeld a www.varpalotainfo.hu oldalát, vagy kövesd be Facebook oldalunkat illetve iratkozz fel hírlevelükre hogy az elsők között megkapd az újságot már csütörtökön!!!!

Legfrissebb állásajánlatainkért csatlakozz csoportunkhoz ITT

Ide kattintva ingyen önéletrajz mintát tölthet le, hogy biztosan sikerrel vegyed az első akadályt!!!

Ha segítségre van szükséged a képességek, készségek kitöltése terén innen nyugodtan gyűjthetsz információkat.

           

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás