Válaszunk a reklamációkra

Én is hordtam a Várpalotainfót. Akkor még Várpalotai Szuperinfónak hívták. Szóval nem a levegőbe beszélek és osztom az észt úgy, hogy fogalmam sincs a dolgokról. 6 évig vittem minden héten pénteken és ha nem tudtam befejezni, akkor még szombat reggel is. Nem egyedül, párban először Seres Andreával (néhai társam Seres Ferenc lányával), majd később egy másik barátnőmmel.

Ebben az időben még nem volt olyan technológia, hogy gerincragasztott legyen az újság, ekkor még kézzel kellett behúznunk minden egyes darabba a különálló oldalakat, ha például 6 vagy 10 oldalas volt (ezt azért írtam le, mert hasonló a helyzet most is csak most több reklámújságot kell összetenni egybe, mert gyűjtőterjesztés van).

Ekkor még sokkal nagyobb területek voltak, mint most. Pl: a Tési domb egyik fele 1.500 db volt. Igen, „könnyű” volt, mert emeletes házas terület, de nehéz, mert nagy volt a zóna. Az apukám a néhai Kicsák Miklós megkövetelte, hogy péntek estig hordjuk ki (délután 4-kor jött meg az újság a nyomdából és nem úgy, mint most hogy már délelőtt itt van), ha nem végzünk, akkor kelés volt reggel 6-kor hogy délelőtt 10-ig mindenhol kint legyen! (a mostani terjesztőkhöz igazodtunk és a terjesztés utolsó időpontja elméletben vasárnap dél lenne, de ha estig kiviszik is rendben van)

És még valami: habár nekem nem kellett a köteg újságokkal gyalogolnom, mert apa mindig hazahozott vele, de akkoriban a terjesztők jöttek el az irodába az újságért és nem fordítva, hogy a cég „viszi házhoz” nekik.

Itt a válasz a reklamációkra

A Várpalotainfó irodájában szegény vonalas telefon lett a mumus, nem azért, mert nem szeretjük az ügyfeleink hangját hallani, hanem mert a telefonálóink 50 % a lapterjesztésre panaszkodik. Sajnos a probléma sokszor valós (de sok esetben NEM) és nagyon nehéz bíztató információt adni, amikor a lapterjesztő cég sem tud nekünk.

Azért azt is hozzátenném, hogy ez mindig is így volt, nem csak az elmúlt pár évben. Akkor is volt probléma (igen, nem ennyi, mint most!!!) amikor még saját magunk oldottuk meg a terjesztést, és nem erre szakosodott vállalkozóval vitettük ki.

És tegyük hozzá azt is, hogy akkoriban nem volt közösségi média, vagy ha igen, nem használták annyian, mint most. Lássuk be: a közösségi médiának megvannak az előnyei és hátrányai is.

Előnye:

  • naprakészebbek vagyunk egy problémát illetően
  • esetleg gyorsabban tudunk reagálni egyes hozzászólásokra

Hátránya:

  • nem jó helyen jelzik az emberek, ha nem kapnak szóróanyagot
  • szerintem hergelik egymást
  • szinte csak a negatívumot írják le (tisztelet a kivételnek!!!!), pedig sok olyan terület van, ahol BECSÜLETESEN KIHORDJA A TERJESZTŐ ÉS JÓL VÉGZI A MUNKÁJÁT!!!!!!

Hol is van a probléma a terjesztéssel?

 Nyilván találkoztunk már olyan lapterjesztővel, aki nem végezte el felelősséggel a munkáját. És nyilván egyre több az ilyen. Igen, minket is nagyon bosszant, és higgyétek el, 2 hetente ellenőrizzük a beérkezett panaszokat és észrevételeket és ahol tudjuk természetesen azonnal (2-3 órán belül) utánanézünk, korrigáljuk.

 Nagyon hamar kitudódnak ezek a terjesztési, hozzáállási hibák. Ilyenkor segítségnyújtással, majd figyelmeztetéssel igyekszik a munkáltatója a munkavállaló körzetét rendben tartani (tehát ez nem 1-2 nap alatt oldódik meg, ahogy azt sokan elvárnák), sajnos sokszor ezek ellenére is marad a rossz hozzáállás, kénytelenek megválni a munkavállalótól.

Te miért nem jelentkezel terjesztőnek, ha amúgy is munkát keresel?

Lapterjesztéslapterjesztés

Terjesztésre nagyon kevés ember jelentkezik. Miért?

Pontosan mi sem értjük, hiszen rengetegen keresnek egy műszakos, gyerek-gyerekek mellett végezhető munkát, kiegészítő keresetet, vagyis nagyon sok munkakeresőnek ideális lenne ez az állás.

Lássuk, mit kínál a terjesztőcég, hátha kedvet kap valaki, és nem csak takarítói vagy konyhai kisegítő állást vállalna:

  • Heti 2 szállítás van jelenleg, hétfőn és pénteken érkeznek a szóróanyagok. Ezekre van két nap kihordási idő, ami napi 4-5 órát vesz igénybe, attól függően, hogy milyen földrajzi adottságú a körzet, amelyet visz. A szerda és csütörtök biztosan szabad, vagy akár a vasárnap is (ha péntek-szombaton kivitte a rábízott anyagokat)
  • Ehhez mérten szerintem a fizetés sem rossz. Átlagban 2 Ft/újság, amit fizetnek. (Azért írtunk átlagot, mert van ahol kevesebb, van ahol több, attól függ milyen földrajzi adottságú a körzet, ami a terjesztőhöz tartozik. Vagyis emeltes házak vagy kertes házak)
  • Mivel gyűjtőterjesztés zajlik, ez azt jelenti, hogy egy postaládába sokszor 5-10 lap is bekerül egyszerre. Vagyis laponként, újságonként, ha 2 Forint átlagban számolunk, „egy postaláda” 20 Forintot jelent.

Például: egy 650 darabos körzetben ez 650 x 20 Ft=13.000 Ft (nettó). Ez egy hét eleji terjesztés, amikor ott vannak a nagyobb áruházláncok szóróanyagai.

A hétvégi terjesztés során biztosan van itt helyben: az önkormányzati újság, a Várpalotainfó, a Veszprémi Szuperinfó és minimum 2 bármilyen szórólap. Ez 5 db, vagyis 5x 2 Ft x 650 db= 6.500 Ft (nettó)

Ez 1 hónapra kiszámítva: 58.500 Ft.

4-6 óra bejelentett munka. Ez sokaknak ideális, mert nem tudnak teljes munkaidőt vállalni, akár szociális, akár egészségügyi okokból.

Igen emellett vannak ennek a munkának természetesen (amúgy melyiknek nincs??) nehézségei is:

  • télen-nyáron vinni kell
  • hóban-fagyban-esőben- 40 fokban vinni kell
  • sok a bolond kutya
  • kicsi a kerítés
  • vagy akár nincs is kerítés
  • nincs kód a lépcsőházhoz és nem engednek be
  • aki főállás mellett végzi, kiegészítő jövedelemként, az délután vagy eset fáradtan viszi (az ilyen terjesztők előtt le a kalappal)

Nem szokás ezeket az adatokat így nyilvánosan megosztani, persze nem is titok, és abszolút biztos vagyok benne, hogy majd jönnek erre is az okoskodók megjegyzései, de azt szerettük volna ezzel a cikkel megértetni, hogy:

  1. folyamatosan azon dolgozunk (mi és a terjesztő cég is) hogy ha nem is 100% (mert lássuk be olyan nincs) a terjesztés, de jó legyen
  2. a terjesztő is ember
  3. igenis VANNAK JÓ TERJESZTŐK
  4. igenis nagyon sok helyen VAN TERJESZTVE AZ ÚJSÁG csak ezt kevesen írják ki
  5. ne a XY Facebook csoportba írjátok be a panaszaitokat(ezzel csak szerintem felesleges vitát gerjesztesz), hanem vagy e-mailben vagy telefonon jelezzétek felénk, vagy például az Önkormányzat felé ha az önkormányzati újságról van szó
  6. csak olyan jelentkezzen, aki komolyan gondolja
  7. ha már elvállaltad a munkát, akkor kérlek, becsületesen végezd el
  8. ha már nem akarod tovább csinálni, időben jelezd, hogy a cég tudjon a helyedre mást keresni

Befejezésként annyit írnék még: hogyha GYED_GYES és stb.-n vagy, fitt nyugdíjas vagy, több gyermek mellett nem tudsz 8 órába, 3  vagy 2 műszakba visszamenni dolgozni, és nem rest a munka, akkor jelentkezz terjesztőnek!

Írta:

Sütő-Kicsák Krisztina

Rólunk bővebben ITT[/button]  

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás