Rendőrségi figyelmezetetés

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a mobiltelefon-használat veszélyeire hívta fel a figyelmet a napokban, egy budapesti iskolai tanévnyitón. Az Aquincum Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanévnyitó ünnepségén Szécsi Tibor, a BRFK balesetmegelőzési és közlekedési osztályának vezetője elmondta, hogy mire is kell figyelnie a gyerekeknek és a szülőknek az iskolakezdés időszakában.

Veszprém: Baleset-megelőzés tanévkezdéskor is..tovább>>

Iskolakezdésre való felkészítés

Fontos, hogy a szülők mutassanak példát gyermekeiknek a közlekedés során, tartsák be a közlekedés szabályait és ezt várják el a gyerekektől is. Időben induljanak el, ne hajtsanak gyorsan, számoljanak a reggeli forgalommal, dugókkal. Lehetőség szerint érdemes kihasználni a tömegközlekedés nyújtotta lehetőségeket.

Ha a gyerekek gyalog mennek iskolába, akkor a kisebb gyerekeket érdemes eleinte elkísérni és begyakoroltatni velük a pontos útvonalat. Az sem árt, ha a gyerekek tisztában vannak a közlekedési szabályokkal, hogy mikor és milyen módon van elsőbbségük, mire kell figyelniük a gyalogátkelőhelyen való átkeléskor. Arra már kisebb gyerekeket is meg lehet tanítani, hogy a zebrára lépés előtt nézzen balra, aztán jobbra, ismét balra és ha nem jön semmi, ekkor induljon el. Az is fontos, hogy az úttesten ne keljen át, csak a zebrán közlekedjen.

A mobiltelefon veszélyei

iskolakezdés 2

Iskolás lett a gyermeked>>

A kézben tartott mobiltelefon használata tilos gépjárművezetés közben, számos kockázatot rejt magában, komoly baleseti kockázati tényező. Kevesebb szó esik arról, hogy a gyalogos közlekedés során is vannak a mobiltelefon használatának kockázatai. Különösen a fiatalok hallgatnak előszeretettel hangos zenét a telefonjukon, fül- vagy fejhallgatón keresztül. Ennek az a veszélye, hogy így a külvilág zajaira kevésbé figyelnek, nem hallják például, ha egy autó dudál, hirtelen fékez, vagy bármi más rendhagyó dologtörténik.

Ugyanígy, ha valaki belefeledkezik a telefonja képernyőjébe, nehezebben észleli a környezetét, nem látja, hogy milyen színű a lámpa, vagy ha nincs lámpa, a forgalmat sem figyeli. Ezek mind kockázatot jelentenek. A BRFK adatai szerint idén Budapesten eddig 73 gyerek sérült meg közlekedési balesetben, köztük 23 a nyári szünetben.

Segítség szeptemberben az iskolakezdéskor

Számos településen rendőrök és polgárőrök segítik a közlekedést az iskolakezdés hónapjában. Szeptemberben az iskolák környéki gyalogátkelőhelyeknél a reggeli és délutáni órákban, a tanítás kezdete előtt és után rendőrök és polgárőrök figyelik a rendet. A gyerekek mellett az autóvezetőknek is vissza kell szokniuk abba, hogy az iskolák környékén megnő a gyalogos forgalom.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás