A folyamatosan fejlődő, változó szakképzési rendszer egyre inkább igazodik az iparági igényekhez. Ennek eredményei megmutatkoznak Székesfehérváron és egész Fejér megyében is. Már a pályaválasztás időszakában fontos a jövő tervezése. Erről tartottak nemrégiben konferenciát Székesfehérváron, egy országos programsorozat részeként. A megújuló szakképzésről szóló rendezvényen a pályaválasztási szakemberek, általános iskolai igazgatók és a szakképzés átalakításában résztvevő szakemberek osztották meg egymással tapasztalataikat.
Általánosságban igen pozitív tapasztalat, hogy egyre többen jelentkeznek a szakképzésbe. Erről beszélt dr. Vizi László Tamásné, a Nemzeti Pedagógus Kar országos elnökségének és szakképzési munkacsoportjának tagja, aki elmondta, hogy a Szakképzés 4.0 rendszer legnagyobb értéke, hogy minden képességű gyerekkel egyaránt foglalkozik.
A szakképzés átalakítása egyébként 2018-ban indult el, az új szakképzési törvény 2019-ben született meg, a végrehajtási rendelet életbe lépése után pedig már 2020-ban új típusú rendszerben kezdték meg a diákok a tanévet. A fejlesztés azonban nem állt meg, ma is folyamatosan zajlik. 2018/2019-ben volt a mélypont, akkor jelentkeztek a legkevesebben a szakképzési rendszerbe, az elmúlt években azonban dinamikusan nőtt a szakképzésben résztvevők száma, a legjobban az 5 éves technikumi képzés iránt nőtt az érdeklődés. Így tehát, hogy már a képzés is igazodni látszik a piaci igényekhez, könnyebb helyzetbe kerül a Fejér megyei gazdaság és a munkavállalók is. Fiatalként nem könnyű elhelyezkedni, azonban ha a megfelelő tudással, gyakorlati tapasztalattal a birtokukban kezdik meg aktív éveiket a diákok, akkor sokkal könnyebb helyzetben vannak. A Fejér megyei álláspiacot feltérképezve is látható jelei vannak ennek.
A helyi gazdaság erősítése
Sok más törekvés is irányul arra, hogy a Fejér megyei gazdaság szereplői könnyebben boldoguljanak és hogy aki állást keres, az könnyen megtalálhassa a neki valót. A Fejér megyei állások feltérképezésekor is az országos tendencia mutatkozik meg. Nagyon sok a betöltetlen állás, és vannak olyan területek, melyek különösen érintettek. Ilyen például a gyártás, értékesítés, a különböző szakmunkák, a mérnöki tevékenység, de idetartozik az építőipar is.
Fejér megyében egy pár hónapja egy új modellprogram indult, mely a helyi gazdaság fejlesztését tűzte ki célul. A székesfehérvári közgyűlés fogadta el azt az együttműködési javaslatot, mely szövetség-alapon működik. A célja a vállalkozások szolgáltatás-alapú segítsége és támogatása, a térségi munkaerőpiac, a kereslet és a kínálat összehangolása, és a vállalkozások humán erőforrásának fejlesztése. Az együttműködést a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér Megyei Szervezete, a Fejér Megyei Kormányhivatal, a Fejér Megyei Önkormányzat és Székesfehérvár Önkormányzata kötötte. Három alappillére van a megállapodásnak, az egyik a Fejér megyei modellprogram, ami kapcsolódik a foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési partnerséghez, és ahhoz a programhoz is, melynek célja, hogy Székesfehérvár kiemelt vállalkozóbarát településsé váljon.
Hol keressél állást ha Székesfehérváron vagy Veszprémben szeretnél elhelyezkedni?
Nagy a kínálat álláskereső portálok terén, de könnyű elveszni bennük és sok időt és energiát emészthet fel ezek böngészése. Ezért a www.varpalotainfo.hu weboldal kifejezetten arra specializálódott, hogy a várpalotai és Veszprém- és Fejér megyei állásokat gyűjtse össze egy helyen. Ezen felül, aki nem csak a Google keresőn keresztül próbálkozik állást találni, azoknak létrehoztak egy zárt állásos csoportot a Facebookon is Legfrissebb ÁLLÁSOK Várpalotán, Veszprém- és Fejér megyében név alatt.
Ha úgy érzed hogy tökéletesítenéd önéletrajzodat, innen tölthet le ingyen önéletrajz mintát.
Amikor az önéletrajz megírásában a készségek részhez ér, sokszor tanácstalan az ember, hogy mi az a készség, ami igaz rá, és még a HR-s figyelmét is felkeltheti. 2 cikk is íródott ebben a témában. Ha érdekes lehet, itt olvashatsz róla.