Miért nem bírjuk sokáig a semmittevést?
Barátnőm rövid állás keresés után megbeszélte a családjával, hogy nem tud tovább otthon maradni. Ő még a régi szocialista rendszerben élt, neki az állásnélküliség, a KMK érzését hozza elő. Akik nem ismerik: rövidítése ez a valamikori, büntetendőnek számító, közveszélyes munkakerülésnek. Ezen elgondolkodtam. Valóban más korban éltünk, bár akik nem akartak dolgozni, éppúgy megtalálták a kiskapukat, és éppúgy volt lehetőségük a munka kerülésére.
Akkor miért nem bírjuk sokáig a munkanélküliséget?
- Belénk ivódott,
- vagy eleve bennünk él ez a kényszer a munkára?
- A szocializmusban kezdődött?
- Vagy mindig is így működött?
Az embernek valamit tennie kellett, kell azért, hogy élelemhez jusson.
Az állás, a munkahely=pénz, a pénz= élelem és minden egyéb.
A szocializáció elkezdődik már egészen kis gyermekkorban, amikor napirend szerint neveljük a gyerekeinket. Felkészítjük őket arra, hogy az életükben, a mindennapjaikban megvannak azok a szakaszok, amelyet aktívan töltenek, megvan az ideje a társadalmi életüknek, otthoni teendőiknek, és a napot pihenéssel, alvással zárják.
A kötelességek elleni rossz érzések is már ekkor elkezdődnek, hiszen hányszor hallotta minden szülő a könyörgő szavakat, hogy ma ne kelljen óvodába menni. Senki nincs, aki ne úgy kezdene egy dolgos hétköznapot, hogy: bár otthon maradhatna! Felnőttként tudjuk, hogy nem tehetjük meg, vagy csak nagyon ritkán és nyomós okkal, hogy távol maradjunk a munkahelyünktől. Szülőként a mi felelősségünk, hogy mikor engedünk, és mikor nem, ezeknek a könyörgő szavaknak. Ha megtanulja már ennyi idősen a gyerkőc, hogy elkerülhető az, amit nem szívesen kezdd el, mégis hozzátartozik a hétköznapokhoz, akkor elképzelhető, hogy rögzülni tud, elfogadhatóvá válik számára a „lógás”és ebből alakul ki a későbbi felelőtlen magatartás.
Vagyis azt gondolom, hogy szülőként kezdjük el nevelni a munkához való hozzáállás kérdését.
Ha megszokottá válik a gyermek életében, hogy hozzátartozik a mindennapjaihoz, hogy elmennek a szülők dolgozni, ők pedig az aktuális intézménybe, akkor valószínűleg soha nem válik belőle munkakerülő, hiszen beleépül az életébe és kötelességtudatot alakít ki benne a rendszeresség.
Vagyis visszatérve az előző gondolathoz, nem csak a szocializmus következménye és hozadéka volt a szorongó munkanélküli állapot, hiszen akkoriban munkanélküliség sem volt, amit később tapasztaltunk meg. Viszont a bűn, a KMK elkerülése a legtöbb ember tudatában ott maradt. Ám azok a generációk, akik már ezt nem tapasztalták, hiszem, hogy ugyanolyan kötelességtudattal állnak bele a hétköznapi aktív életbe, amihez hozzátartozik a pénzkeresete, a munkahelyteremtés elsődleges feladata életükbe, ha ilyen alapelvek szerint cseperedtek fel. Arról nem is beszélve, hogy nagyon nagy szerepe van ebben a végigjárt intézmények pedagógusainak, nagyon sok hátrányos családból érkező gyermek, pont általuk tanul kötelességet és felelősséget.
Ezeket végig gondolva, biztos vagyok abban, hogy nem a büntetés, ami motiválja az embereket a civilizált, felelős munkavállaló létre, hanem a szülői, -környezeti,-társadalmi elvárások rendje.