Manapság az energiafogyasztás kérdése rendkívül lényeges, különösen a tavalyi gáz és áramárak emelkedésének fényében. 2022. nyarán ugyanis a kormány olyan intézkedéseket hozott, melyek szerint nem mindenkire vonatkoznak a hatósági árak, ez pedig sokaknak okozott fejtörést. Rengeteg vállalkozás és család volt kénytelen szembesülni azzal, hogy az eddig pár tízezer forintos gázszámla akár százezer forintos összegre is rúghat havonta. Ennek megakadályozására sokan korszerűsítésbe fogtak, ami nemcsak a fűtésrendszert, de a szigetelést és a nyílászárókat is érintette.

Ehhez hasonló cikkért vagy a heti újságért itt tud feliratkozni hírlevelünkre.

 

Bár nem is gondolnánk, hogy ilyen sokat számít, pedig a megfelelően szigetelő ablakokkal akár 15 %-ot is megspórolhatunk a fűtésszámlán. Persze ez csak akkor lesz így, ha a jelenlegi ablakaink szigetelése már nem megfelelő, és korszerűbbre cseréljük őket. Napjainkban még mindig sok ilyen lakás van, ahol régi faablakok vannak beszerelve, de ne gondoljuk azt, hogy a műanyag ablakok esetében ne fordulhatna elő rossz szigetelés.

 

Honnan tudhatjuk, hogy az ablak már nem szigetel megfelelően és ablakcserére van szükség?

 

Mielőtt belevágunk a korszerűsítésbe, hogy csökkentsük az energiafogyasztásunkat, mindenképp érdemes egy alapos felmérést végezni, ami természetesen az ablakokat is érinti. Ha az ablakok állapota nem olyan rossz, mi mégis kicseréljük őket, akkor nem érjük el a kívánt hatást, tehát a fűtésszámla nem feltétlen fog csökkenni. Célszerű tehát ellenőrizni, hogy milyen az ablakok szigetelése. Amennyiben faablakokról van szó, az már eléggé árulkodó jel, ha az ablakkeret vetemedik, korhad, ilyenkor teljesen biztosak lehetünk benne, hogy szigetel úgy, ahogyan kellene.

 

De természetesen van egy nagyon egyszerű módja a szigetelés ellenőrzésének, mindegy, hogy fa vagy műanyag ablakról van szó. Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy az ablak vagy akár az ajtó közelében érezhető a hidege, akkor bizony a szigetelés már nem a legjobb. Ilyenkor a meleg kiszökik a réseken át, a hideg pedig beáramlik, a fűtés pedig nem lesz túl hatékony. Az ilyen esetekben szokták mondani, hogy az utcát fűtjük, ez pedig nem túl gazdaságos, nemde?

Ablakfelújítás Várpalota

 

Ablakcsere télen? Ne várjuk meg inkább a tavaszt?

 

Bár már lassan elmúlik a tél, nem kötelező megvárunk az ablakcserével a kellemes meleg tavaszi vagy nyári napokat. Természetesen még mindig tartja magát az a tévhit, hogy télen nem túl gazdaságos ablakot cserélni, mert nagyon megemeli a fűtésszámlát, pedig ez nem így van. Egy megbízható ablakos céggel az árajánlat adásától a kivitelezésig nagyon gyorsan, akár 2-3 hét alatt is eljuthatunk. Maga az ablakcsere is egy-két napot vesz csak igénybe, ebben az időben pedig alapfokozatra lehet állítani a fűtési rendszert, így a számlán nem fogunk olyan nagy emelkedést tapasztalni.

 

A jól szigetelő ablak viszont már viszonylag hamar érezteti majd pozitív hatását, a komfortérzetünkön és persze a fűtésszámlán is. Ha már tervezzük egy ideje az ablakcserét, ne várjunk tovább! Bátran vágjunk bele még a tavasz előtt, mert nem lehet tudni, meddig tart a fűtésszezon, az új ablakokkal akár több tízezer forintot is megspórolhatunk majd magunknak.

 

A Várpalotainfó oldalán a Szolgáltatók között is talál sok olyan szakembert, akiktől kérhet árajánlatot a bármelyik fajta szúnyoghálóra.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás