A nevető robot már régen nem csak a fantázia szüleménye. Júniusban látott napvilágot a hír, miszerint a Google egyik dolgozója arra a következtetésre jutott, hogy érző lénnyé vált a Google egyik csetrobotja. A programozó úgy fogalmazott, hogy nem tudósi, hanem papi minőségében jutott erre a következtetésére. A programozó ma már nem dolgozik a cégnél és ügyvédhez is fordult a történtek miatt. A Google szerint Blake Lemione állításai teljesen alaptalanok, és az illető megszegte a cég foglalkoztatási és adatbiztonsági irányelveit azzal, hogy a nyilvánosság elé állt elméletével. Ehhez kapcsolódóan szerintetek miért lehet érdekes egy nevető robot?
Az emberek és a mesterségesintelligencia-rendszerek közti kommunikáció gördülékenyebbé tételén dolgoznak kutatók. Arra próbálnak megtanítani egy robotot, hogy a megfelelő időben nevessen – erről számolt be a napokban a The Guardian online kiadása.
A nevető robot nevet is kapott
A robot az Erica nevet viseli és arra tanítják meg, hogy a megfelelő módon és a megfelelő időzítéssel nevessen. A nevetésnek ugyanis sok formája van, a kuncogástól egész a hahotázásig. Ericát pedig arra tanítják, hogy ezeket az árnyalatnyi különbségeket is használni, utánozni tudja.
A Kyotói Egyetem kutatója, Inue Kodzsi úgy fogalmazott, hogy a párbeszédre tervezett mesterségesintelligencia-rendszereknek empatikusnak kell lenniük, ennek pedig az egyik módja, hogy együtt nevet a robot és az ember.
Azért dolgoznak most azon, hogy megtanítsák Ericának a párbeszéd alatti nevetés művészetét. A folyamat részeként 80 egyetemi hallgatót küldtek villámrandira a robottal, amit négy női színész irányított az elején. Osztályozták a nevetéstípusokat, majd Erica tanulórendszerére bízták, hogy döntse el, hogy hol milyen módon illik nevetni.
Együtt nevetni nem is olyan egyszerű
Nagy kihívást jelentett azokat a helyzeteket meghatározni, amikor együtt nevetünk valamin. Négy rövid párbeszéd során tesztelték le a robotot, és ezeket összehasonlították olyan verziókkal, amikor a robot mindig nevetett, amikor a beszélgetőpartnerétől nevetést észlelt, illetve amikor soha nem nevetett. Ezeket 130 önkéntesnek játszották le, akik azt ítélték a legtermészetesebbnek és empatikusabbnak, amikor Erica együtt nevetett a partnerével.
Ha szeretnél egy nevető robotot..
A kutató arra is felhívta a figyelmet, hogy jó 20 évre van még szükség ahhoz, hogy olyan robotok legyenek, melyekkel úgy beszélgethetünk, mintha egy barátunkkal tennénAzonban arra sem árt felhívni a figyelmet, hogy robotokról van szó. Tehát soha nem fogja megérteni az embert, nem ismer bennünket, nem érti a nevetés jelentését sem. A robotok nem érző lények, de el tudják hitetni velünk, hogy értik a történéseket.