Az alábbi párbeszéd április elején, a sikeres tanácsadói vizsgám után zajlott le apukám és köztem.

„-Szia! Képeld, nagyon jól sikerült a vizsgám, mától hordozási tanácsadó vagyok.

– De jó, gratulálok!…És mit is jelent ez pontosan?”

Mielőtt válaszolnék, mesélek arról, hogyan csöppentem a babahordozás világába.

11 évvel ezelőtt felhívott egy jó barátnőm, hogy vett egy babahordozó kendőt, látogassam meg és próbáljuk együtt kitalálni hogyan is „működik”. Hosszan néztük a 60 cm széles, 4 és fél méter hosszú anyagot és a mellékelt sokoldalas képes útmutatót, majd némi tanakodás után nekiálltunk a megkötésének…valami lett belőle, a kendő a barátnőmre került, a kendőben a pici babája csendesen pihegett, szorosan az anyukája mellkasához simulva. Gyönyörűek voltak együtt, a koraszülött osztályon töltött hetek, a küzdelmes út, amit végigjártak, már a hátuk mögött volt… a visszagondolok, szinte kézzel fogható volt a béke és nyugalom, ami körüllengte őket ezen a délutánon.

Hat évvel később megszületett a kislányom.

„Letehetetlen” baba volt. Hosszú percekig (órákig?) ringattam a karomban, amikor pedig letettem a kiságyába, hamar felriadt és kezdődött minden elölről. Két hónapos volt, amikor barátnőm meglátogatott minket, hozta a rugalmas kendőjét is. Megkérdezte, szeretném-e kipróbálni, hátha egyszerűbben menne az altatás. Beleegyeztem, rámkötötte a kendőt, és csodák csodája a gyermekem fél percen belül aludt. „Nem tudom mit tettél, de taníts Mester!”

 Hamarosan megvettem az első kendőnket: szerettem hordozni a kislányom, de rövidesen nehéznek éreztem őt elöl hordozni, szerettem volna továbblépni, más kötéstechnikákat elsajátítani. Az internetes fórumokat bújva tudtam meg, hogy léteznek babahordozási tanácsadók, és szerencsére veszprémi tanácsadót is találtam, aki hamarosan meglátogatott minket az otthonunkban. Nem is egy, hanem rögtön három alternatívát is mutatott nekünk, ismét kinyílt a világ. A gyakorlati segítségén túl mást is kaptam tőle: meghallgatást, türelmet, megerősítést. A későbbiekben még két tanácsadáson vettem részt más-más tanácsadóknál, az egyiken megtanultam a kendős háti alapkötést, a másikon, három évvel később, pedig a második babámmal átismételhettem ezt az kötésmódot. Ezekről az alkalmakról is hasonló pozitív tapasztalataim voltak, mint az elsőről.

A gyermekeim születése után úgy éreztem, hogy szeretném a várandós kismamákat, újdonsült édesanyákat, kisgyermekes családokat támogatni, hiszen ebben az érzékeny, érzelemdús, hullámzó időszakban én is támogatást, megértést kaptam sok-sok nőtársamtól. Nekem a hordozás egyenlő a közelséggel, egyenlő a szeretettel, a gondoskodással és egyenlő a szabadsággal: adta magát a dolog, hogy babahordozási tanácsadó legyek. Szeretném, ha a hozzám forduló családoknak könnyebbséget hozna az életébe a hordozás, ha megtapasztalhatnák a hordozás minden jótékony, pozitív hatását.

A hordozási tanácsadó olyan segítő, aki megmutatja hogyan tudod a gyermekedet eszközben hordozni. Ez az eszköz lehet kendő, karikás kendő, mei-tai, csatos hordozó, bármi, amit szeretnél kipróbálni. A tanácsadó veled együttműködve segít megtalálni melyik kötésmód, melyik beállítás az, ami a babádnak és neked is a legkényelmesebb. Hiszek abban, ami egyben a Beli Buba Babahordozó Iskola hitvallása is, hogy „a babahordozás a maga természetességével a legtöbb család számára megoldást nyújthat számos helyzetben”.

Elérhetőségeim:

https://belibuba.hu/david-reka/

A hordozás átölel – Dávid Réka tanácsadói oldala

Képek:

1. Zoltán és Én a várnál (fotó: Dömötöri Lilla Anna)

2. Kangatraininges jótékonysági flashmobra készülünk a Skálánál https://www.facebook.com/media/set/?vanity=kangatrainingVarpalota&set=a.628020047545416

Írta: Dávid Réka

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás