Augusztus 28-án, szombaton került sor az első, önkéntes szemétszedésre Várpalotán. A megmozdulást civil kezdeményezésként szerveztük egy másik várpalotai anyukával, Molnár Hajnalkával.

Zero Waste (környezettudatos Várpalota és környéke )csoportnak köszönhetően Dávid Rékával már korábban tisztítottunk meg egy kisebb területet a gyerekeinkkel. Ez adta az alap ötletet egy második szemétszedés szervezésére.

A közösségi oldalak rendre tele vannak a különféle helyi csoportokban arról, milyen elhanyagolt állapotok uralkodnak a különféle városrészeken. Tisztában voltunk azzal, hogy nem várhatunk arra, hogy más tegyen lépéseket helyettünk. Adta magát tehát, hogy megszólítsuk a többi városrészt, és lehetőséget biztosítsunk másoknak is a megmozdulásra.

Létrehoztunk egy Facebookos eseményt, megterveztük a plakátot, amelyeknek köszönhetően többekhez juthatott el a kezdeményezés, így majdnem az összes városrész képviseltette magát.

Bevallom őszintén (a magam részéről) sejtettem, hogy elsőre biztosan nem fogjuk hatalmas számmal megmozgatni a lakókat, de bíztunk a sikerben a nehézségek ellenére is.

Méltán mondhatom, hogy pozitívan alakult az esemény annak ellenére, hogy kevés idő állt a rendelkezésünkre a szervezéshez. Ezen kívül nem valósulhatott volna meg a mögénk álló, önzetlen segítők, és a résztvevők nélkül.

Külön említést érdemelnek azok a gyerekek, akik lelkesen nem csak támogattak minket, hanem fáradhatatlanul vették ki részüket a munkából, korukhoz mérten!

A szemétszedés számokban

A létszám, és a gyűjtött hulladék mennyisége az alábbiak szerint alakult, városrészekre bontva:

VárosrészRésztvevők számaGyűjtött hulladék mennyisége
Alsóváros2 fő (+3 gyermekkel!)3 zsák
Kálvária4 fő10 zsák
Tési domb4 fő6 zsák
Kismező3 fő (+3 gyerekkel!)6 zsák
Készenléti ltp.3 fő (+1 gyerekkel!)5 zsák
Inota2 fő (+2 gyerekkel)4 és fél zsák

A hulladék begyűjtése a Várvölggyel zárult, ahol két csapatra bontva összesen 2 zsák szemetet szedtünk össze.

Tapasztalatok

A megmozdulás tapasztalatai alapján elképesztő volt látni a leírhatatlan mennyiségű italozásból megmaradt üvegeket, dobozokat, energiaitalos dobozokat, ugyanis ezek tették ki az eldobott szemét jelentős részét. Nem merem azt állítani, hogy kizárólag a fiatalok vonhatóak felelősségre ezért, hiszen nap, mint nap szembesülök az idősebb korosztály ilyen jellegű, felelőtlen magatartásával is! Tehát általánosítani nem szabad, hiszen én is két kamasszal szedtem a mások által elhajigált hulladékot!

Ugyanakkor nem mehetünk el amellett sem, hogy vélhetően az energiaital egy bizonyos “réteg” kedvelt cikke. A szemétszedés másnapjára virradó reggel az ablakunkból is 2 doboz elhajított ilyen doboz fogadott sajnos.

A “legszokatlanabb címet” nálunk a Várvölgyben, igen magasan talált, széttépett kaparós sorsjegy nyerte, holtversenyben az erdő közepén árválkodó lábassal.

Nehéz, és már-már lehetetlennek tűnő vállalkozás a felelősségre vonás, az ujjal mutogatás sem nyer értelmet.

De akkor mi a megoldás?

Ezt a közösségben kell keresni véleményem szerint. Kicsi és nagy összefogásából.
Ez az alkalom sem jöhetett volna létre az önzetlen támogatók nélkül, akik elsőre, szinte kérdés nélkül segítették a hatékony munkát.

Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megköszönjem a szervezők, azaz Molnár Hajnalka, és jómagam, Jánosi Brigitta nevében a Partner-Depónia Kft.-nek, hogy díjmentesen befogadták, a Várpalotai Közüzemi Kft-nek pedig, hogy a gyűjtést követően díjmentesen elszállították a begyűjtött hulladékot. Ezen kívül köszönjük a Verga Zrt-nek, hogy a szakszerű, és biztonságos szemétgyűjtéshez kesztyűket és a zsákokat díjmentesen biztosított a számunkra.

Ezen kívül köszönjük Sütő-Kicsák Krisztinának és a Várpalotainfó csapatának, hogy a civil kezdeményezésünk plakátja díjmentesen helyet kapott, és megjelenhetett a Várpalotainfó heti lapban.

Végül, de nem utolsó sorban köszönjük az összes résztvevő felnőtt, és gyermek számára, hogy mellénk állva, közösen tisztíthattuk meg városunkat a szeméttől.

A folytatás

A legideálisabb az lenne, ha nem lenne szükség további alkalmakra, de sajnos ez hiú ábránd csupán.

Bízunk benne (a visszajelzések alapján is), hogy lesz még lehetőségünk legalább ilyen megmozdulás szervezésére.

Köszönjük még egyszer, hogy a szervezés nem volt hiábavaló!

A képek felhasználása, megosztása a szereplők (és szüleik) engedélyével történt!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás