A Puchner Kastély mindig jó választás

Gyereknap alkalmából (jó, tudom nem most volt) úgy döntöttünk ránk fér egy kis pihenés, kikapcsolódás. Bikalra esett a választásunk, mert szuper jó gyerek programokat hirdettek. (meg, mert voltunk már ott 2 éve pont 1 héttel a kislányom születése előtt)

A Puchner Kastély komplexumról – és méltán nevezhetjük így, mert bár második alkalommal voltunk, még mindig képesek voltunk eltévedni az udvaron – honlapján szinte minden információ megtalálható, számomra mégis kicsit nehéz volt a választás a szállást illetően.

Amikor először voltunk, akkor a Ligetház családi lakosztályát választottuk. Utólag kicsit megbántam, mert 2 szintes és 36 hetes várandósan nem volt sok kedvem lépcsőzni. Viszont ettől eltekintve bátran állíthatom, hogy minden kényelmet kielégítő volt.

Estére beneveztünk a Puchner lakomára, amely „kétszemélyes saroglyán felszolgált ízletes középkori fogásokat tartalmaz”. Egy alkalommal finom volt és vicces is, de másodszorra már nem kértük.

Másodjára a Fürdőház részen szálltunk meg, mivel mi igényeljük a kislányunk miatt a külön szobát és nagy teret. Ez tökéletesen megfelelt számunkra: 2 szoba (ami egymásba is nyitható), egy hosszú előtér, ami összeköti a 2 szobát, 2 külön fürdőszoba és egy lekerített hatalmas L alakú terasz. Amúgy ez az apartman típus baráti társaságok részére is tökéletes. Viszont amit hiányoltam, hogy kvázi olyan, mint egy apartman, még sincs benne mosogatási lehetőség. Jó lett volna, ha el tudom mosni a poharat, amiből ittam, vagy a cumis üveget, amit a kislányunk használt. Pozitívuma, hogy pár lépésre van csak wellness&spa résztől.

Kinek ajánlom a Puchner Kastélyt?

A wellness&spa mind a felnőttek, mind a gyerekkel érkező családok megtalálják a számításukat. Ha nem haragszotok, Én most a Lurkó mesefürdőről írok, mert abban vagyok érintett(a felnőtteket érintő infót megtaláltok ezen a linken: https://puchner.hu/wellness-spa)

Nagyon tetszett, hogy volt külön a babáknak egy medence, ami 28 cm mély volt, külön a kisgyerekeknek, ami 48 cm mély és tartozott hozzá egy csúszda is, és egy 122 cm mélységű medence 2 csúszdával ellátva a kalandvágyó nagyobbaknak.

Amikor a lubickolást meguntuk, átmentünk a középkori város részébe a komplexumnak. Ez az Élménybirtok, nem csak a Puchner Kastély szállóvendégek részére áll nyitva, hanem a kintről érkezők is látogathatják. 1 napos programnak ez is tökéletes választás lehet. 5 nagy részre osztható: Mesefalu, Óváros, Főtér, Reneszánsz Palota és Lovagi küzdőtér. (bővebben itt olvashattok róla, ha kedvet kaptatok meglátogatni: https://elmenybirtok.hu/ )

Micikénk sétálgatott, megnézte a hattyúkat, meglátogattuk Pedrót a lámát, és a többi háztáji állatot.

Kedvencünk a szamár volt, akit a szállóban kapható csemegével meg is etetett.

Lassan dél közeledett és megéheztünk. Ilyenkor az Élménybirtokon lévő fogadóban lehet csak megebédelni. Finomak voltak az ételek, de nem volt túl nagy választék.

A délutáni alvást követően átsétáltunk a Főtérre, ahol egy hatalmas területen 2 féle autentikus játszóparkot is kialakítottak, gondolva a legkisebbektől egészen a legnagyobbak igényeire is. Amúgy itt nem csak mászókázni, hanem biciklizni, focizni, fogócskázni, bármit lehet, aminek csak a képzelet szab határt.

Délután megnéztük a lovagi tornát, ami nagyon látványos és fergeteges volt.

Este a Lovagteremben vacsoráztunk meg, ahol a svédasztalos kínálatban mindenki megtalálta az ízlésének való levest, főételt és desszertet is, azt garantálom. Anna miután jól lakott, az étterem sarkában berendezett játszósarokban levezetésként még rajzolt és játszott kicsit a többi gyerekkel.

A felsoroltakon kívül még számos lehetőség áll a gyerekek rendelkezésére (amit mi az idő hiánya miatt már nem tudtunk kipróbálni). Ilyen: a szabadtéri medence, játszótér, a szabóműhely, pékműhely, fafaragóműhely, apródképzés, Uni világa játszóház.

Írta: Sütő-Kicsák Krisztina

Hova érdemes gyerekkel menni ha hideg van? Megnézem  

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás