András Adél, Aledi, vagyok, kézműves, babakészítő. 13 éve foglalkozom babakészítéssel, öt éve főfoglalkozásban, vállalkozóként.

Babáim saját tervezésű, a Képzőművészeti Lektorátus, valamint a Hagyományok Háza által zsűrizett (népi) iparművészeti alkotások, Páva védjegyre jogosultak. Több kiállításon, versenyen vettek részt, ahol díjat, és- amire még büszkébb vagyok- közönségdíjat nyertek. Több folyóiratban (köztük egy amerikaiban is) jelentek meg babáim, leírásaim. Legutóbb a Praktika magazin közölte a mackóm mintáját. Többször szerepeltem a Duna tv Család-barát és Almárium adásaiban. Mindig hatalmas élmény, büszkeséggel tölt el, hogy a babáimat ilyen széles közönséggel ismertethetem meg.

Kézműves babavarró műhelyemben készülnek hagyományos, gyapjúval töltött, öltöztethető Waldorf babák, plüss Waldorf manók, klasszikus rongybabák, angyal babák, hagyományos kézműves babák, állatkák. Szívesen veszem az egyedi megrendeléseket is, a vevőnek lehetősége van kiválasztani az anyagokat,  színeket, így saját, egyedi kézműves babája lesz, de akár névre szóló Waldorf manóval is meglepheti gyerekét, unokáját. Kedves termékem a baba- kislány ruha páros. Ugyanabból az anyagból varrok ruhát a játékbabának és kis tulajdonosának. Fiúknak ugyanez egyforma pólóval. Mert sok fiú babát is készítek, nagy sikerük van.  

A babák mellett Memory Beart, emlékmacit, is varrok. Azaz, a gyerekek kinőtt, kedvenc rugdalózójából készítek kedves, puha macikat, nyuszikat.

Évek óta tartok Waldorf baba varró tanfolyamot, manókészítő tanfolyamot, maci varró tanfolyamot, kézműves foglalkozást Budapesten (kérésre vidéken is). Nagyon szeretik a hölgyek, a résztvevők 70-80%-a többszörösen visszatérő. Ugyanis, ezek a foglalkozások nem csak az alkotásról szólnak. Egy- egy ilyen hétvége kikapcsolódás, feltöltődés, szeretem azt hinni, hogy olyanok, mint nagymamáink idejében a fonó volt. Összejövünk, beszélgetünk, nevetünk, miközben jár a kezünk. Nap végén pedig nemcsak egy egyedi sk. babával, hanem sok szép élménnyel, új (igazi, nem virtuális) ismerőssel, baráttal gazdagodva távozunk. Szeretem ezeket az alkalmakat, tervem, hogy minél gyakrabban, minél több témában tartsak hasonlót.

Személyes

Erdélyből, Csíkszeredából,  származom. Eredetileg faipari mérnök a végzettségem, de mindig is babázni szerettem volna. Nagy öröm, hogy most már csak ezzel foglalkozhatok.

25 éve élek boldog házasságban. A férjem mindenben támogat, és imádja a babáimat. Nem mellesleg ő készíti, tartja karban a honlapomat, és a szabásminták digitalizációját, a videófelvételeket is neki köszönhetem.

Mindkét gyerekem a Budapesti Műszaki Egyetemen tanul, fiam 22, lányom 19 éves.

Adatok

Honlap: www.aledi.hu

FB: https://www.facebook.com/Aledibaba/

Instagram: https://www.instagram.com/aledibaba/

Youtube csatorna: https://www.youtube.com/channel/UCn3Lf2gGeS8sklf1ZFksI5w

Fotók: Végh Erika, Sillye Anetta, Győri- Nádai Réka

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás